Indigógyerekek.

Vagyis ma már felnőttek vagyunk. Legalábbis testileg. Lelkileg inkább a vének bölcsességét hordozó fiatalok, de erőben korlátlanok. Folytasd az olvasást, a bevezető utáni rész neked szól.

Kik is az indigók?

Az indigógyerekek kifejezést először Nancy Ann Tappe hozta be a köztudatba, aki auralátóként elkezdte megfigyelni, hogy néhány késő 60-as, illetve 70-es években született gyermek indigókék színű aurával rendelkezik. A fogalom valódi elterjesztéséért azonban Lee Carroll és Jan Tober tette hozzá a legtöbbet közös könyvükkel, és téma a 2000-es évek elején eléggé felkapott volt a szülők (és a „gyerekek”) körében. Nem tisztázott, hogy pontosan mitől meddig datálhatjuk az indigókat, hiszen sokan összemossák a kifejezést az őket követő, kristálygyereknek nevezett generációval, de abban többségében egyetértés van, hogy a 70-es és 80-as években születettekről van szó. Nagy jelentősége egyébként nincs a kategorizálásnak, mert aki az, az mára már úgyis tudja magáról.

Mi jellemzi az indigókat?

Kiemelkedő empatikus készség, erős akarat, küldetéstudat, intuitív képességek, ami egyeseknél átlag feletti intelligenciával párosul, és persze elutasítanak mindenféle merev és dogmatikus paradigmát, illetve a kontrollt. Magyarul: zabolázhatatlan vadlovak. Agyoncsaphatatlanok. Soha nem adják fel. Akkor sem, ha utolsóként maradnak. Soha.

Magadra ismertél?

Vagy csak megerősítettelek? Elmosolyodtál? Üdvözöllek, és egyúttal fogadd őszinte együttérzésem az elmúlt évtizedek szenvedéseiért, amik remélhetően lassan véget fognak érni. Egész életedben tudtad, hogy mire vagy hivatott, és miért vagy itt, és ez akkor sem kopott ki belőled, amikor mindenki más lehülyézett érte.

Pedig kaptál rendesen,

hiszen emlékszel, milyen volt gyerekként kívülállónak lenni? Az, hogy mást mondanak, mint ami az igazság, és hogy te nem az vagy, akinek téged hisznek? Emlékszel, hányszor nyelted le inkább, és engedtél nekik, miközben tudtad, hogy te vagy az erősebb, és könnyűszerrel érvényesíthetnéd az akaratod? Emlékszel arra a sok áldozatra, amiket azért hoztál, hogy beleolvadhass a környezetbe, és ne bántsanak azért, mert az vagy, aki? Emlékszel az erőre, ami benned van?

Lehet, hogy az elmúlt évtizedekben

elfojtottad magadban önmagad, de így, az életünk felén túl ez már feleslegessé vált. Talán elhitted, sőt, valamikor talán volt is egy olyan terv, hogy 20 évvel ezelőtt látványosan megindul az új világ eljövetele, de a dolgok másképp alakultak – ne kérdezd, miért. Nem akarok belemenni a jó és a gonosz harcának történetébe, mert én sem tudom az okokat, de egyet tudok: még mindig itt vagyunk, és még mindig tettre készen. Nem hunyt ki a tűz, és legyünk őszinték: soha nem is fog. Az elmúlt évtizedek arra voltak jók, hogy megtanuljunk alkalmazkodni az egyre gyorsabban változó világunkhoz, és „kifelé” – látszólag – szelídebb vadlovak legyünk, de a lényeg odabent jottányit sem változott.

Mert a lényeg belül van.

Tudod, hogy ki vagy, és benned is ott van az a valaki, aki meghatározott céllal és képességekkel érkezett a Földre. Talán gyógyító, talán empata, talán vezető, talán építő vagy teremtő. Bármelyik is vagy, ahogy ezt olvasod, végigfut a bizsergés a gerinceden, és a láncra vert belső éned máris hangosan dörömbölni kezd a súlyos vasajtón, ami mögé zártad, hogy biztonságban leélhesd az elmúlt évtizedeket. De ő nem gyengült meg, vagyis te ma is ugyanaz az angyal vagy. Pontosan ugyanaz, aki gyerekként voltál, amikor bántottak, megaláztak, és aki végig jobban hitt önmagában, mint mindenki másban. Tökéletesen végrehajtottad az út első fázisát, mert képes voltál önmagad maradni, de többé már nincs szükség a vasajtóra.

Nyisd ki! Mire vársz még?

Úgyis annyira meglazult már a valóságunk szerkezete, és annyira felgyorsultak az események, hogy nincs mit veszíteni. Talán egy külső jelre vártál egész életedben, de ha mi magunk nem kongatjuk meg azt a harangot, akkor senki más nem fogja megkongatni azt helyettünk. Az utánunk következő generáció nem a váltásért, hanem az új világ kialakításáért felel, vagyis a mi felelősségünk, hogy azt szabadjára engedjük és elindítsuk az úton. Egyedül is megvan hozzá az erőd és képességed, amivel városnyi ellenkező véleményt válthatsz ki, a félelmeid pedig úgyis elgyengültek már a múlt végtelen pofonjainak hatására. Pontosan tudod, milyen végtelen erőd van, és most már el is hiheted, hogy ez te vagy.

Hozzád beszélek: az indigó énhez.

Gyere ki, és kezdj hozzá ahhoz, amiért jöttél. Rosszabb már úgyse lehet, és ha idáig eljutottunk, már nem igazán van mit veszítenünk. Még egyszer, utoljára feszítsd meg a láncaidat, majd azokat letépve dörömbölj addig az ajtón, amíg fel nem ébred tőle mindenki, és aztán lépj ki a fényre. Tárd ki végtelen szárnyaidat, és mutasd meg magad. A test és az ész csak korlát volt eddig, de most már váljon eszközzé. Vezérelje az akarat, és emelkedj fel, hogy szárnyalhass.

Kedves indigó barátom,

könnyítsd meg, és nyisd ki magadnak azt a vasajtót. Lehet, hogy már a hozzá való kulcsot is elvesztetted, de akkor feszítsd fel, és aztán tárd szélesre, mert ha valamikor azt is hitted, hogy van értelme az elrejtőzésnek, már réges-rég elfelejtetted, hogy miért is csináltad ezt. Nincs rá tovább szükség. Nem kell már szürkének lenned és elrejtőznöd, vakon várva valamire, amit még nyitott szemmel sem vennél észre. Felesleges tovább cipelni azt a súlyos felszerelést, mert lassan az egész életed arról fog szólni, hogy készülsz valamire. Nem az a feladatod, hogy cipeld a terhet, hiszen az egy nagyon is hasznos teher: egy eszköztár ahhoz, hogy végrehajtsd vele, amiért érkeztél. Használd hát!

Egyszerűen csak tedd fel magadnak a kérdést,

hogy mihez is értesz igazán, és ki is vagy te mélyen odabent – és aztán csak hagyd megtörténni. Okkal jöttél ide, és okkal is vagy az, aki, ezért okkal is kell hagynod magad megvalósulni. Ne állj többé önmagad útjába! Amit esetleg elveszíthetsz ezzel, azt már úgyis elveszítetted az elmúlt években. Légy végre önmagad – az igazi önmagad – és többé már tényleg ne foglalkozz azzal, hogy mások mit gondolnak erről. Ha valamit, ez utóbbi leckét biztosan megtanultad már, úgyhogy nem maradt más hátra, mint elhúzni a függönyt, és a színpadra engedni önmagad. A valódi önmagad.

Ha segítség kell,

megtalálsz. Ha a gondolataidat rendeznéd előtte, akkor olvasd el a könyvet. Neked íródott.

Ja, és nem bánnám, ha szólnál a többieknek is!

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)