2262: az enber ébredése


A 2262: az enber ébredése egy teljes terjedelmű, szabadon olvasható, ingyenes, és az eredeti oldalra mutató hivatkozással szabadon megosztható regény.

Műfaját tekintve science fantasy kalandregény, azaz sci-fi alapokra épülő, néhol fantasy-ba hajló, több idő- és valóságsíkon játszódó, „pörgős” kalandregény. A történet egyben egy spirituális útkeresés is, azaz nem árt némi nyitottság hozzá.

 

Jó szórakozást az olvasáshoz!

 


 

Fülszöveg

 A távoli jövő gépies társadalmában nincsenek érzelmek – minden optimális. A mesterségesen létrehozott enberi egyedek – fejükben az agychippel – érzelmek nélkül élik mindennapjaikat, harmóniában a természettel, a Gép irányítása alatt.

 Egy nap az egyikük, egy fiú különös álmot lát, amitől kártyavárként omlik össze az élete: a chipje meghibásodik, a társadalom kirekeszti, és rövid időn belül elveszít mindent, ami enberré teszi. A reménytelenségben azonban sorstársra lel: egy hasonló cipőben járó lány csapódik mellé, akivel hihetetlen utazásba kezdenek téren és időn át – rejtett, elfeledett világokba. Az érzelmek lassan felébrednek bennük, ahogy menekülnek az enberiség titkos ellensége, a Megfigyelők elől, az út során pedig rátalálnak az emberiség régesrég eltemetett történetére is.

 És ekkor történik valami, ami minden képzeletet felülír. Fény derül az enberek elleni összeesküvésre, és a fiatalok saját, valódi múltjukra is rálelnek – így térhetnek vissza végül oda, ahonnan érkeztek, beteljesítve ezzel sorsukat.

 


 

Letöltés

A regény háromféle e-könyv formátumban az alábbi gombok megnyomásával tölthető le. Az első közvetlenül a Google Play Áruház oldalára visz, ahonnan egyenesen a saját fiókba tölthető le a könyv (szintén ingyenesen). Véleményezni is ott lehet. A könyv terjesztése esetén kérem kövesse a jogi nyilatkozatban leírtakat (az oldal címét ossza meg).

 

 


 

Facebook

Facebook oldal: 2262: az enber ébredése

Az oldalon a könyvvel kapcsolatban találhatsz információkat.

 


 

Háttér

A regény keletkezésének története még valamikor 2002-ben indult, de sokáig csak ötletként és vázlatos tervekként létezett. A valódi írás 2014 végén kezdődött, az első, internetes megjelenés pedig 2015 karácsonyán látott napvilágot – ekkor még csak weboldalként. A pozitív olvasói visszajelzések, és az e-könyv formátumra érkező kérések hatására a teljes regény átdolgozásra került, és a fentebb letölthető verzióként 2017 júniusában meg is jelent. Először csak ezen a weboldalon, de aztán pár évvel később a Google Play Áruházban is elérhetővé vált.

A regény kedvező fogadtatásra talált: 2022-re már 10.000 feletti letöltésnél jár, ami annak fényében, hogy kizárólag elektronikus formában létező e-könyv, sikernek mondható.

Sokan kérdeztek a folytatásról, ezért itt is leírom: a regény folytatásának kézirata már 2016-ban elkészült, de a könyvírásnál nem a kézirat a valódi nehézség, hanem az utómunka – legalábbis nekem. Arra pedig még nem találtam fél évnyi szabadidőt, hogy minden estém és hétvégém ennek szenteljem.

 


 

Technikai információk

Cím: 2262: az enber ébredése

Szerző: Peter R. Green

Kiadvány típusa: elektronikus

ISBN számok:

  • epub: 978-963-12-9072-1
  • mobi: 978-963-12-9073-8
  • pdf: 978-963-12-9074-5

Kiadó: magánkiadás

Megjelenés: 2017. június 8.

Terjedelem: 484 oldal (A5) / 134.500 szó