A tükörbe néző valóság


A tükörbe néző valóság egy hosszú lelki utazás terméke. Egyfajta önsegítő könyv olyanoknak, akiket igazán érdekel a dolgok működésének miértje, és érteni is akarják a valóság természetét. Mondhatnám spirituális írásnak is, de valójában a mindenféle spirituális beállítottságot nélkülözők számára is élvezhető olvasmány. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy eléri a célját, mert elsődlegesen nem a szórakoztatást, hanem a tanulást és az önmegismerést célozza meg.

A könyv egy tudatos ívet követve először bemutatja az elme, majd az ego létrejöttét és működését, illetve az amögött lakozó valódi énünket, ezután pedig életünk jobbá tételének gyakorlati megvalósításához ad különféle módszereket. Az utolsó fejezet az önmagunkon, illetve a valóságunkon történő túllépéséről szól.

Műfaját tekintve éppen ezért az önfejlesztő-önsegítő könyvek közé sorolnám, spirituális, életfilozófiai és pszichológiai felhanggal.

 

Jó tanulást!

 


 

Fülszöveg

 Amikor úgy érzed, hogy már nem tudsz többet adni, és már nincs mit tenni, akkor kezdődik el. Mert amikor eléred a mélypontot, onnantól már csak felfelé vezethet az út. Feltetted már magadnak a kérdést, hogy kinek a kezében van a sorsod, és miért nem csak a tiédben? Valóban érted, vagy csak érteni véled a miérteket? Nem vagy néha kíváncsi rá, hogy mi lehet a színfalak mögött?

 Egy biztos: nem álmok. Hanem tettek és küzdelem, de már céllal. Ha megérted a valóság igazi természetét, és annak valós működését, akkor az elszenvedőből rögtön cselekvővé válsz, a sorsod pedig a saját kezedbe kerül. Innentől fogva azonban felelősséget kell vállalnod érte. Magadért, és a valóságodért is. Méghozzá valódi felelősséget.

 Akkor minden más lesz. Helyre kerülnek a dolgok, és te már csak azt éled meg, amit eldöntesz.

 Vagy álmodsz tovább, ahogy körülötted mindenki. Ezt a döntést viszont neked kell meghoznod.

 


 

Letöltés

A könyvet háromféle e-könyv formátumban lehet letölteni az alábbi gombok megnyomásával. A könyv terjesztése esetén kérem kövesse a jogi nyilatkozatban leírtakat (az oldal címét ossza meg).

 

A könyv újra elérhető!

 


 

Facebook

Facebook oldal: A tükörbe néző valóság

A Facebook oldalon a könyvvel kapcsolatos információkat, leírásokat, magyarázatokat, és tanácsokat találhatsz.

 

Facebook csoport: Tükörvalóság

A Facebook csoportot azért hoztam létre, hogy a témában felmerülő kérdéseket, véleményeket ki lehessen vesézni egy nyíltan gondolkodó közösségben, ahol a tagok célja egymás útjának segítése. Ide időszakosan felkerülnek gondolatébresztő posztok részemről is, amik mintegy kiegészítői a könyvben taglaltaknak. Csatlakozz hozzájuk!

 


 

Háttér

A könyvvel egy régi adósságot törlesztek magam felé. Mindig is érdekelt a mögöttes valóság működésének mikéntje, és többször voltak olyan időszakok az életemben, amikor aktívan foglalkoztam ennek megértésével – és sokszor olyanok, amikor mindez évekre a háttérbe szorult. Az érdeklődés persze nem szűnt meg, és nem is hagyott nyugtot nekem, ez jól látszik például a 2262 c. regényből is, amit szintén átitat ez a téma.

Pontosan 1 évvel a megjelenés előtt álltam neki az írásnak. Először csak rendszerezésből szerettem volna leírni a gondolataimat, de hamar úgy döntöttem, hogy inkább „kifelé” írok, mert abból talán mások is profitálhatnak, nem beszélve arról, hogy így én is komolyabban veszem az írást.

Végül 1 év, és végtelen mennyiségű szabadidő feláldozása, illetve a családom mellőzése után jutottam el odáig, hogy a fenti gombokra kattintva egy teljes értékű művet kaphat az olvasó. A könyv jövőjét még nem ismerem, de remélem, hogy hozzám hasonlóan másoknak is adni fog.

 


 

Technikai információk

Cím: A tükörbe néző valóság

Szerző: Peter R. Green

Kiadvány típusa: elektronikus

ISBN számok:

  • epub: 978-615-01-5241-7
  • mobi: 978-615-01-5242-4
  • pdf: 978-615-01-5243-1

Kiadó: magánkiadás

Megjelenés: 2022. május 26.

Terjedelem: 297 oldal (A5) / 76.500 szó