Mi az a közvetítés?

A közvetítés, vagy más néven csatornázás (channeling) a valós énünkkel, más esetekben pedig egy „külső” entitással történő „éteri” kommunikációt jelent. A témakörnek egy komplett fejezetet szentelek a könyvemben, részletes leírással és gyakorlati tanácsokkal, így akit mélyebben érdekel, az ott elolvashatja.

Az első közvetítés,

amivel kapcsolatba kerültem, emlékeim szerint Kryon első könyve volt, valamikor a 90-es évek végén. Biztos sokaknak megvan, nekem igazi „hű” érzés volt, és szinte a bőrömön éreztem, hogy itt most valami fantasztikus dolog történik, mert hiszen a „túloldal” beszél hozzám, és az átadott információ szinte biztos, hogy valami új dolog kezdetét vetíti előre. Izgatott voltam, érdekelt, és mindent tudni akartam róla. Szinte faltam a sorokat, és teljesen a hatásuk alá kerültem. Amikor megjelent a következő könyv, azonnal meg is vásároltam, és olvastam tovább.

A csatornázás aztán egyre népszerűbb lett

az „ezoterikusok” körében, így néhány évvel később tömegével váltak elérhetővé a különböző médiumok, akik Jézustól kezdve a különböző arkangyalokon át a földönkívüli idegen entitásokig mindenkit közvetítettek napi-heti rendszerességgel. Egy időben kíváncsiságból naponta olvastam ilyeneket az akkori legnagyobb külföldi webes gyűjtőoldalon, és ez minden nap 50-100 új csatornázást jelentett. Elképesztő mennyiség, elképesztő információ – volt, hogy órákig tartott átrágnom magam rajtuk. Szinte vártam az egyes kedvenc „előadóim” újabb üzenetét, és ezek olvasása a (belső) valóságomat olyan szinten átalakította, hogy már majdnemhogy meggyőződéssel hittem abban, hogy hamarosan valóban beköszönt egy új valóság, a világbéke, meg amit akartok. Eljönnek a földönkívüli barátaink megmenteni, és Jézus alig várja, hogy néhány napon belül maga mellé emeljen.

Akkoriban egyébként

már magam is rendszeresen közvetítettem, pontosabban kommunikáltam a saját „túlsó” (belső) énemmel. Na nem a nyilvánosság felé, csak önmagamnak, de ez tökéletes kontroll volt, hiszen pontosan tudtam, hogyan működik a dolog, és azt is, hogy a „sikerességi ráta” milyen egy kommunikáció esetében – legalábbis nálam. Ismertem a módszereket, és azt, hogyan tud az ego „kirántani” belőle, de főleg, hogy hogyan tudom a saját vágyaimat észrevétlenül beleszőni egy-egy ilyen kommunikációba. Persze, mivel évtizedek óta csinálom, és mindent leírok, ezért ma már pontosan tudom, hogy mikor „tiszta” a csatorna, és mikor szól leginkább rólam. Ennyi idő után már messze a véletlennel indokolható arányon felüli az olyan lejegyzéseim száma, ami az idő előrehaladtával „bejött” (valósággá vált), és bizony ez sok olyan dologra is igaz, aminek akkor semmiféle realitása nem volt, de aztán valahogy mégis úgy alakult a „sorsom”. Most már persze tudom, hogy miért, hiszen az a valóság, amit annak hiszünk, vagyis megteremtünk, ennek ellenére a mai napig felbukkannak olyan, évtizeddel korábban megkapott „jövőképek” az életemből, amik idővel valóban megtörténtek. Ez mindig megmosolyogtató és szívmelengető érzés.

Visszatérve az akkori időszakomra:

tanulságos lecke volt, és nem szégyellem magam érte. Amikor hosszabb időtávon (hónapokon) keresztül olvasod ezeket a bejegyzéseket, teljesen a bűvkörükbe vonnak, de ha kellően tudatos maradsz, feltűnhet bennük valami közös. Leginkább talán az ígéret a megfelelő szó ennek kifejezésére, mert a sablon bizony nagyon is hasonló mindegyikben. A közvetített entitás baráti, és valami ismert vagy kellően egzotikus „lény”, a csatornázás hangulata (írásmódja) általában egyedi, ahogy a beköszönés és elbúcsúzás is, illetve a témakör – a mögöttes „történet” – is mindig hasonló. Beszélhetünk arkangyalokról, akik segítenek neked felemelkedni, vagy földönkívüliek parancsnokságáról, akik már a legutolsó lépéseket teszik az emberiség megmentésért. A végkifejlet mindig pozitív, és a közeli jövőben várható, emellett neked már semmit nem (vagy nagyon keveset) kell tenned a cél elérése érdekében. Az egy ajándék. Egy sült galamb. Egy (közeli) jövőbe vetített, elérhető cél, amit most már garantáltan megkapsz – vagy ha mégse, akkor jövő héten jön egy rövid magyarázat a csúszásról, és egy kicsivel nagyobb ígéret. A tökéletes mentális drog a fájdalmas valóságból kiutat kereső, elkeseredett lelkeknek.

Ha az ember benne van ebben,

és folyamatosan olvassa a közvetítéseket, akkor nem tud kibújni belőlük, és ezt talán leginkább a tinédzserkori naivitáshoz tudom hasonlítani. Olyan, mint amikor a szerencsétlen fiú a helyes lány (viszont)szerelmében reménykedik, aki újra és újra félreérthető ígéreteket tesz a valamikori jövőre vonatkozóan, a fiú pedig mindig éppen akkora adag reményt kap, hogy aztán évekig beleragadjon egy reménytelen szerelembe ahelyett, hogy reálisan szemlélné a dolgokat. A lánynak jó, mert tekinthet „vésztartalékként” a fiúra, esetleg még azt is elhiheti, hogy jót tesz ezzel neki, a fiúnak pedig addig sem kell szembesülnie azzal, hogy valójában csak töketlen. A szomorú ebben, hogy ez a minta aztán mélyen beépül mindkettejük tudatába, és a helyes lány 35 évesen nem érti, hogy miért nincs már a középpontban a külső szépség megfakulása után, a fiú pedig egész életében egy kiváló dolgozó lesz egy lusta főnök által kihasználva, három másik munkáját elvégezve, átlagfizetés alatt keresve – és még mindig reménykedve.

Én közel egy évtizeddel később

újra elővettem a csatornázott üzeneteket, mert kíváncsi voltam, hogy mi változott. Meglepve tapasztaltam, hogy a népszerű entitások ennyi időn utá is ugyanúgy napi-heti szinten aktívak, és továbbra is ontják magukból az üzeneteket. Nem csak egyik-másik, hanem rengeteg közülük, méghozzá ugyanazon a „médiumon” keresztül. Ugyanaz a hangvétel, ugyanaz az üzenet, és gondolom nincs meglepetés, ha azt mondom, hogy teljesen ugyanaz a mintázat is. Jézus még mindig ma éjjel, álmodban emel fel téged maga mellé, a Galaktikus Föderáció pedig most már tényleg a legutolsó simításokat végzi a Nagy Terven, hogy egyesüljön földi testvéreivel, és beköszönthessen végre a csodálatos új világ.

Számomra nem volt csalódás ezt látni,

mert nagyjából erre számítottam, de az azért meglepett, hogy mennyire hosszú időn keresztül képesek ugyanazon blőd ígéretek megtéveszteni emberek millióit. Persze gondolhattam volna, hiszen vannak nekünk évezredes „ezoterikus meséink” is, de azoknak legalább háttere, történelme és intézményrendszere van, szemben ezekkel az interneten elszórva közölt üzenetekkel.

Mégis működik.

Rengetegen falják a csatornázott üzeneteket, ahogy faltam én is az elején, és mindig lesz egy csokornyi újszülött, akinek minden vicc új. Az elkeserítőbb talán az ebben, hogy egy tanulási folyamatként, két évtized után azért illene már eljutnia az emberiségnek addig, hogy legalább beszél a jelenség hátteréről, és valamilyen szinten kételkedik benne, de láthatóan akkora az igény a könnyű, ugyanakkor felemelő lelki morzsákra, hogy nem csak megvan, de meg is lesz a bázisa ennek. Nem véletlenül tarol minden, ami ezoterika, és főleg az egysoros bölcsességek egy kellemes képre írva, mert az gyors és egyszerűen fogyasztható, kielégítve az égető lelki vágyat, miközben eltereli a figyelmet a valós fejlődésről. Az ego számára a remény tökéletes alapanyag.

Ne legyen félreértés,

nem azt mondom, hogy minden közvetítés hülyeség, sőt azt sem, hogy a kedvenc közvetítésed az. Én is csinálom kisebb-nagyobb rendszerességgel, de önmagamon inkább egyfajta terápiaként alkalmazom a külső „megfigyelés” lehetőségét, nem pedig a lottószámokat és a könnyebb utat próbálom kisajtolni belőle. Én pontosan tudom, hogy ha ez az érdekem, úgyis hazudni fog a valós énem, és a legtöbb, amit nyerhetek ezekkel a „beszélgetésekkel”, az önmagam „kijózanítása”, vagyis az ego időszakos „helyrerakása”. Ettől függetlenül nem kérdőjelezem meg bizonyos médiumok tisztaságát, sem azt, hogy létezhetnek valódi entitások, de azt gondolom, hogy a többségük a vágyait írja le ezeken az üzeneteken keresztül, reményt adva a gyengéknek, akik nem is igazán fejlődni akarnak, inkább csak lekötni a spirituális ébredésük iránti kíváncsiságukat valamivel. Valamivel, ami könnyen fogyasztható, és melengeti a szívet. A valóság – „mások” valósága – úgyis rideg és fájdalmas. Akkor miért ne álmodozhatnánk végig az életünket a halálig ahelyett, hogy akarattal és valódi tettekkel előbb elérjük ugyanazt?

Hiszen embernek lenni mindenre mentség, nem?

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)