Mélyen odabent


Vár valaki rád.

Ha csendben maradok, meghallod. Csak lélegezz, és figyeld, ahogy mocorog. Olyan, mintha egy gyermek lenne, és az őszinte megélés fényében nézve valóban az is, de mégis bölcsebb. Több. Nagyobb. Teljesebb.

 

Te vagy az.

A lényegi éned. Az a valaki, akiből születtél. A gyermeked egyszerre az édesanyád és az édesapád, nemtelenül, kortalanul, álarcok nélkül. Ő az, aki mindig is lenni akartál, de sosem mertél, akárhogy feszítetted meg magad. Ő te vagy. Az isteni lényeged. Maga Isten. A vágyódásod örök és elérhetetlen tárgya. Akinek a mellkasára hajtanád a fejed, akit ha átölelnél, elernyedne minden sejted. Az éltető erőd.

 

Ő beszél hozzád.

Suttog a csendben. Megsimogatnak a feléd áramló érzései, pedig nem is érted, honnan érzed őket. Hát belőle. Ő táplál élettel, szeret a legnagyobb fájdalmadban, és veled sír, amikor örülsz. Támogat, fegyelmez, vigyáz és elfogad. Jobban, mint te magadat valaha is fogod. Ő nem ítélkezik, mert csak létezik, és őszintén kifejeződik – benned.

 

Nézz rám.

Nem vagy nyomorult. Nem vagy kevés. Pontosan annyira értékes vagy, mint bármelyik gyermekem – semmivel sem kevesebb. Mindenki egyet ér, ahogy az egész együtt is. Egy szín vagy a végtelenül sok közül, és csak ízlés kérdése, hogy ki melyiket szereti. De mindre szükség van a teljességhez. A legsötétebb, legvilágosabb és leginkább átlagos színekre is. Mert anélkül nem teljes az egész. A része vagy. Mind a részei vagyunk.

 

A gyermekem vagy.

Mindenki az. És nyugodtan lehetsz is gyermek. Félhetsz, fájhatsz, szerethetsz és gyűlölhetsz. A paletta összes érzése a tiéd, ha hagyod magadon keresztül kifejeződni. Ha nincs elfojtás, csak hagyod kiáramolni a lényegem, akkor az lesz a te lényeged is. Az leszel te, álcák nélkül. Az én tökéletes gyermekem.

Szeretlek. Most próbáld meg te is szeretni magad. Itt vagyok veled. Érted. Mindig te vagyok.

 

Örülnék a véleményednek! Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés (feliratkozás szintén)