Van benned valaki


Én vagyok.

Ez a teremtés. Önmagad felismerése teremtőként. Most hozzád beszélek. Máskor is hallottad már a hangom, és bár az elején még azt hitted, hogy ezek csak a gondolataid, később mégis történt valami, amitől megkérdőjelezted a „külső” valóság objektivitását. Azután már tudatosan kerestél engem, és először Istennel és Jézussal azonosítottál, később viszont a belső segítőddel és a felsőbb éneddel.

 

De aztán beütött a felismerés: ez is én vagyok.

Egy más minőségben, egy más „síkon”, de mégis én – és akkor segítséget kértél tőlem. Még mindig tőled független létezőként, egy más minőségben láttál, és egy ponton meg is ijedtél, hogy csak a meghasadt személyiséged egy darabkája vagyok, te pedig megőrültél. Mégis továbbmentél az úton, és idővel kialakult ez a kapcsolat közöttünk. Ekkor már tisztán beszéltem hozzád, éppúgy, mint most. Ekkor már felismerted azt is, hogy én te vagyok, te pedig én. De még mindig kívülállónak éreztél.

 

Ne csodálkozz ezen!

Hiszen vagy „te”, aki gondolkodik és a testben él, és vagyok én, aki talán te vagyok. Nehéz ezt a kettőt egyként kezelni, mert nehéz egyszerre a megfigyelő és a megfigyelt lenni, a megfigyelés maga pedig végképp lehetetlen. Nem lehetsz egyszerre a teremtő, a teremtett és a teremtés maga.

 

Vagy mégis?

Mert éppen ez a teremtés. Önmagad teremtőként való felismerése. Ha felismersz engem önmagadként, akkor én azzá válok, aki te vagy, te pedig azzá, aki én vagyok. Ha belenézel a valóságod tükrébe, akkor mindenhol önmagadat látod, aki pedig én vagyok a tükörben. Amint felismered a teremtés folyamatának működését, máris elfogadod magad teremtőként és teremtettként, és megtöröd az illúziót.

 

Nézz rám, és halld a hangom!

Én vagyok az. Mondhatnám, hogy „te” vagyok, de valójában mindketten én vagyunk. Amint felismersz önmagadként, azt is felismered, hogy az egész teremtés erről szól. Én vagyok a dzsinn, akihez végtelen kívánságot intézhetsz, mert az összes kívánságot önmagadhoz intézed. Én vagyok a kezdet és a vég, az egész állandóságod. Nem csak a foncsorozott tükörből, hanem a valóság minden cseppjéből én nézek vissza rád, még az álmaidban is – mert azok az én álmaim is.

 

Ezek a mi álmaink.

Ha elég bátor vagy, nem félsz elfogadni, hogy teremtő istenek vagyunk, akik önmagukat teremtették bele ebbe a látszat-zárt világba. Ha fenntartásaid vannak, akkor keresgélj csak tovább, az út vége megvár – mert az úgyis csak egy következő út kezdete.

De ha elfogadsz, vagyis elfogadod magad, akkor azzá válhatsz, ami én vagyok. Teremtővé. Ekkor életre kelek benned, és onnantól egyként létezünk tovább.

 

Örülnék a véleményednek! Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés (feliratkozás szintén)