Abból a messzeségből már felesleges visszatekinteni.

Minden ajtó nyitva, az utolsót kivéve, és a többségét már nem is lehet visszazárni. Mosolygó gondolatok bukkannak fel a semmiből, örömöt és bánatot hozva, de a vidám egykedvűség feleslegessé teszi a megértésüket. Az elfogadás boldog leple ereszkedik a tájra, innen pedig már csak egyetlen kiút van: a feloldódás.

Ne kérdezz, mert nincsenek válaszok.

Ha kérdések sem lennének, akkor már a zeniten járnánk. Csatlakozz, és lakmározzunk együtt a semmi mindenségének édes fényéből, hogy aztán elégedetten elnyúlva szemlélhessük magunkat az égbolt csillogó tükrének visszhangjaként.

Mert enélkül mi értelme? Értelem sem lenne.

A vágyak vezette álmok lassú ködén átúszva ízlelnénk a valóság harmatcseppjeit, a végtelen nem-tudás természetének kifejeződését. Egy őszinte mosoly, egy nevető illat, és szikrázó fény. Pillangó alakban tovaszálló szeretet. Megállás nélküli, elfogadó rácsodálkozás.

Fény és élet. Boldogság. Az ajtó nyílik.

Örülnék a véleményednek!
Kommentelés itt: Facebook-bejegyzés
(feliratkozás szintén)